• A szövetség csak a 2016-os Eb-t ígérte, a világbajnokságot Egervári tette hozzá, amit egy adott pillanatban el is hittek neki.
  • Ennek ellenére a román-magyar után majdnem leváltották.
  • Az elnökség és programja jó úton jár, nem mondanak le.
  • Külföldi kapitány érkezhet.
  • Az utánpótlásban kötelezővé teszik a C-diploma meglétét az edzőknél, folyamatosan vizsgálni fogják az állami pénzt is kapó műhelyek munkáját.
  • A mostani öt mellé újabb nyolc stadionban épül ki a bárkit pontosan beazonosító kamerarendszer.
  • Deutsch Tamásnak azt válaszolta, hogy lassan kellene kezdeni valamit az általa vett beléptető-rendszerrel.
  • Deutsch viszontválasza.
  • Wintermantel Zsoltnak azt üzente, a foci nem politika, ezt komolyan kell venni.
  • Wintermantel viszontválasza.
  • Kocsis Máténak (FTC alelnöke, Józsefváros polgármester) pedig elmagyarázta, hogy sok helyütt lehet hazudni, nincs szüksége ehhez a futballra.
  • A facebookra költözött az MLSZ-Fidesz cicaharc!!!
  • Nyilasi Tibor elismerte, hogy a játékosok12 és 19 éves kor közötti képzése kritikusan fontos.
  • Szalai László megerősítette, hogy az 5 és 13 év közöttiek képzésére fektetik majd a legnagyobb hangsúlyt.